Szentendre Északi Vízbázis

A Magyar Állam tulajdonában és a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű ZRt (2066 Vác, Kodály Zoltán u. 3.) kezelésében lévő Duna Jobbparti Regionális Vízellátó Rendszer Szentendre Északi Vízbázisa Szentendre közigazgatási területén helyezkedik el.

A vízbázison 1949-2005. között létesült 6 db csőkút I. osztályú minőségű ivóvízzel látja el Szentendre lakosságát, és részt vesz több pilisi település vízellátásában is.

„A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről” szóló 123/1997. (VII.18.) Kormányrendeletben előírtaknak megfelelően a FKI-KHO: 5023-1/2015. számon módosított KTVF: 43201-11/2013. határozattal kijelölésre kerültek a vízbázis védőterületei, védőidomai. A Geohidroterv Kft által meghatározott védőövezeteket a mellékelt tájékoztató térképen mutatjuk be.

A határozat alapján „az üzemeltetőnek lakossági tájékoztató anyagot kell készíteni és terjeszteni a területhasználókkal való kapcsolattartás céljából. A területhasználókat tájékoztatni szükséges a védőövezeten elrendelt kötelezettségeikről és jogaikról, valamint a vízhasználókat a fogyasztott víz minőségéről, a vízbázis környezeti állapotáról.” A hatósági előírásnak ezen tájékoztatónkkal kívánunk eleget tenni

 

Online Ügyfélszolgálat

online ügyfélszolgálatcsempe

Használja online ügyfélszolgálatunkat és kezelje ügyeit könnyen és gyorsan!

Szamlakep
TOVÁBB

MAGYARORSZAG.HU

Elektronikusan intézhető ügyek a magyarorszag.hu oldalon

Szamlakep
TOVÁBB

MÉRŐÁLLÁS BEJELENTÉS

Amennyiben Ön még nem regisztrált Online Ügyfélszolgálat felhasználó, kérjük kattintson a BEJELENTÉS gombra.

Bekötési vízmérők diktálási rendje 2024.01.01-től
Mellék vízmérők diktálási rendje 2024.01.01-től

Szamlakep
BEJELENTÉS

Hibabejelentés

Műszaki hibabejelentés:

0-24h

+36-27-511-511

Szamlakep

Call Center

06 (27) 999-688
06 (80) 224-488

Mérőállás bejelentése 0-24h
Számlázással kapcsolatban
  Hétfő
Kedd - Péntek
8:00 - 20:00h
8:00 - 14:00h

Vízdíj kalkulátor

Számolja ki várható vízdíját!
 
 
Bezárás
 
Bezárás

Ajánlja e-mailben ismerősének ezt az oldalt!

A címzett ennek az oldalnak az internetes címét (URL-jét) fogja megkapni. Az Ön által beírt adatokat nem tároljuk és nem osztjuk meg harmadik féllel.

Tárgy: Szentendre Északi Vízbázis
captcha
* kötelező mezők